

programok vidéki környezetben
Vintage Spirit Mini Wedding- a családias esküvő.
Köszöntelek!
Esküvőt terveztek? Valószínű igen, mert így találtál rá az oldalamra. Örülök, hogy itt vagy, és szívesen segítek Neked!

Szeretnétek most úgy ünnepelni, ahogy Ti érzitek jól magatokat? Nem szeretnél „kiborulni” az esküvő szervezéstől, a sok idegeskedéstől?
Ezeket a ritka pillanatokat szeretnétek megélni egy meghitt környezetben, csak azokkal, akiket igazán szeretsz? Családias hangulatra vágytok.
Sőt attól végképp idegenkedtek, hogy sok ember előtt kelljen szerepelni. Az lenne a jó, ha mindenkivel tudnál minőségi időt tölteni, hosszabban beszélgetni?
Egyre gyakoribbak a folytatásos esküvők, ahol a pár, a két tanúval meg a szülőkkel, egy-két baráttal tart egy első esküvőt, aztán majd később, ha minden adott lesz, akkor tartanak egy nagyobb lagzit.
És gyakran az is előfordul a pároknál, hogy már túl vannak egy házasságon, és most már nem vágynak túl nagy fejhajtásra.
Néha szükségszerű, hogy munka beosztás miatt pont a hét közbeni nap lenne alkalmas az ünneplésre.
Manapság már lehet otthonról dolgozni, tanulni, sőt még sportolni is, és felmerült benned, hogy akár az esküvőd is lehetne otthon?
Igen, lehetne, de sajnos sok esetben nem alkalmas arra a lakásunk, hogy egy esküvőt megrendezzünk.
Ha ezek a gondolatok aggasztanak Téged is, akkor a Vintage Spirit Mini Wedding ajánlatunk lehet számotokra a megoldás.
Mi a Mini Wedding előnye?
• meghittebb, nyugodt légkört tud nyújtani
• a kisebb költség miatt sok extra részletet lehet megvalósítani
• minden vendéggel tudsz minőségi időt tölteni
• nincs erőltetett forgatókönyv, ettől nem lesztek feszültek, a fotózást élvezni tudjátok
• elkerülöd a stresszes szervezést, helyzeteket
Amit mi nyújtunk:
• helyszín családias környezetben, igény szerinti bel, -kültéri dekorációval
• létszám: összesen maximum 12 fős csoport fogadása/ifjú pár, plusz vendégek/
• helyben szertartás, ünneplés megszervezése
• igény szerint anyakönyvvezető, vagy szertartásvezető biztosítása
• helyszínen előkészülési, öltözési lehetőség,
• catering, étel, ital, sütemény
• igény szerint smink, frizura készítés, mennyasszonyi csokor rendelés
• fotózási helyszín, fotóssal, vagy hozott fotóssal
• környezetbarátok vagyunk, így amit tudunk, azt újrahasznosított anyagokból készítünk, pl. nem használunk élő virágot
• szállást tudunk ajánlani, a közeli Orchidea Hotelben


A helyszín: Vintage Spirit House
Tolna megye, Tengelic
M6-os autópálya közelében, Budapest-Pécs útvonal mentén található vidéki helyszín.
A mini esküvődet egy Tolna megyei kis faluban, Tengelicen, egy erre a célra is kialakított vidéki stílusú házban tarthatod. A stúdió egyébként fotózási helyszínként is működik, továbbá workshopok, csapatépítők, családi, baráti programoknak is helyet ad. Régies, romantikus hangulatú, vintage stílusú a berendezése, a belső helységek, az udvar, kert is.
Berendezését évek alatt gyűjtöttük össze, és magunk újítottuk fel. A kertben tudunk teríteni, de akár piknik jellegű alkalmat is kérhetsz. Az udvaron pihenőhelyek lettek kialakítva, meghitt beszélgetésre alkalmas.
Tőlünk három km-re található az Orchidea Hotel, /www.hotelorchidea.hu/ ahol szállást tudtok foglalni, ha több napra jönnétek.

Milyen stílusú esküvők közül választhatsz?
A vintage, régies, romantikust, vagy finoman elegáns, pasztellszínekkel dekorált esküvőt, vagy akár egy nagyon színes, vidám, esetleg bohém stílusút választanál?
Bevállalnátok egy laza, piknik hangulatú összejövetelt?
A jó hírünk az, hogy szívesen elkészítjük, az alábbi stílusok közül bármelyiket, de ha van saját elképzelésed, azt is bátran kérd tőlünk.
Árakról:
Ha tetszik az ajánlatunk, akkor, kérlek keress minket az elérhetőségeinken, és ha tudjuk az igényeidet, vágyaidat, az alapján tudunk egy árajánlatot küldeni.
Ide tudsz levelet írni: info@vintagespirit.hu
Ha írsz nekünk, akkor a telefonszámodat mindenképpen írd meg, mert azon tudunk keresni és egyeztetni a részleteket.
VINTAGE SPIRIT HOUSE
-
06-20/240-1380
(Hétköznap 8-17 óráig) - Tengelic 7054 Kossuth Lajos utca 119.
- info@vintagespirit.hu
- Ászf, adatvédelmi nyilatkozat